Direful day

8. Fejezet





Mivel, sok biztatást kaptam, úgy döntöttem, hogy felrakom a 8.fejezetet. Nagyon- nagyon szépen köszönöm és most is szeretném elmondani, hogy tényleg sokat jelentett nekem az, hogy tudom, valaki érdeklődik a blog iránt. Majd lesz egy kis meglepetésem is. Nem a fejezetben, de most, hogy itt a nyár, mindenkinek több ideje van... Na, ezt majd egy másik bejegyzésben. Itt a fejezet:






(Bella szemszöge) 


Hát persze, hogy nem Volterrába jutottam, hanem egyenesen Emmett Cullen ágyába. Amint kinyitottam a szemem, elég furcsa látvány fogadott, ahogy az említett személy és kedvese, Rosalie furcsa testhelyzetben álltak. Illetve ruha is fogytán volt rajtuk. Ha még ember lennék, akkor már biztos rákvörös színben pompáznék...
- Úristen, kérlek ne haragudjatok. - Csak ennyit tudtam kinyögni és lemerevedtem, csak ültem ott az ágyon.
- Semmi baj, tényleg nem zavarnál, de kellene az ágy. Arrébb csusszannál egy kicsit? - Rosalie kínos pillantásokat vetett rám, miközben próbálta eltakarni magát egy dísz párnával, ami épp a keze közé került.
Hirtelen arra gondoltam bárcsak ne lennék itt és mire feleszméltem, már egy bevásárló központ közepén álltam.
Emberek. Szívek dobogása. Az erekben a vér csorgása. Csábító. Most bármit megadnék érte. Vér. Halál. Vágy. Ellenállhatatlan. 
VÉR.
Nem. Nem tehetem meg. Meg kell állnom. A Cullen villában akarok lenni. 
Megszűnt. Eltűnt a vágy, az emberek vére iránt. Minden megszűnt létezni. Csak álltam és bámultam magam elé. Nem tudtam, hogy mit kell tennem. Teljesen össze voltam zavarodva. Aztán semmit nem éreztem.


(3 nap múlva)

- Hol van Edward? Mi történt vele? - Riadtam fel és velem együtt valamennyi Cullen is.
- Bella! Hogy vagy? - Előbújt az orvos, a család főből, Carlisleból.
- Hol van Edward? - Hangsúlyoztam kérdésem, most már erőteljesebben.
- Még mindig Volterrában. Kezdek félni. Délután az összes ember a központban lesz. Ott akarja felfedni magát. - Mondta aggódva Alice.
- Akkor... - Kezdtem mondani, de megakadtam. - Edward itt hagyott engem. Valószínűleg nem szeret. Akkor én miért tegyek neki szívességet?
- Bella, mi történt veled? - Kérdezte Esme.
- Velem, semmi. Edward hagyott itt. Ezek szerint nincs rám szüksége.
- Kérlek, nagyon- nagyon szépen, Bella mentsd meg őt! Egyedül Te vagy rá képes.  Én láttalak titeket. Ahogy kézen fogva sétáltok,közben pedig szerelmes pillantásokat vettek egymásra. Ezt nem teheted. Nem tudom miért ment el. - Alice boci szemeket meresztett rám, hogy sikerüljön biztatnia. Egy pillanatra meginogtam. Most vajon mit kellene tennem?
- Edy fiú nagy az ön marcangolásban, több, mint valószínű, hogy ezért ment el. - Mondta Emmett. Szerencsére nem említette meg az előbb történt kínos incidenst. - Jah, igen. Bella engem tényleg nem zavartál. - Na, ne. Elszóltam magam...Rosalie még mindig, úgy néz rám, mint egy gyilkolni készülő pszichopata. Na jó, azért ez egy kicsit túlzás volt. Gondolat menetemből, a sikoltozó Alice ébresztett fel.
- Úristen! Úristen!! Edward meggondolta magát, vagy inkább meggondoltatták és 
10,
9,
8, 
7, 
6, 
5, 
4,
3, 
2, 
1belép  az ajtón! - A kis jövőbe látónk, rögtön a karjaiba ugrott, de Ed, nem volt boldog. Mint valami mutáns indult fel a szobájába. Én pedig, mintha a tudat alattimból jött volna, utána mentem, hogy miért,azt nem tudom. Felértünk a szobájába. Ő csak állt, én pedig elővettem a keményebb énemet.
- Edward Cullen ülj le és figyelj rám! - Teljesítette, amit mondtam és csak bámult rám.
- Na, jó! Ennyi! Hogy tudsz így élni? Miért okolod mindig mindenért önmagad? Én jól érzem magam így, hogy vámpír lettem. Nagyon örülök neki. - Akart volna közbe szólni, de nem engedtem.- Miért mentél el? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád? Ha most nem jöttél, volna vissza, akkor valószínűleg elmentem volna érted. Egy ideig meginogtam, hiszen, nem volt rám szükséged, akkor miért menjek, de aztán meggyőztek. És tudod mit? Hiszek az első látásra szerelembe. És nagyon sok dolgot utálok benned, de a legjobban azt , hogy még így is szeretlek.- Összeomlottam, Edwardba pedig úgy tűnt visszatért az élet.
Elnyomott a csend. Egyikünk sem szólalt meg. Csak ültünk egymás mellett. Aztán egyszer csak őrületes szomjúság csapott meg. 
- Azt hiszem, eljött az első vadászat ideje.– Mondtam, kicsit riadtan.

- Rendben. Kivel szeretnél menni? Gondolom nem velem. – Szomorúan nézett a szemembe.

- Akkor rosszul gondolod. Csak is veled akarok elmenni. Indulhatunk?

- Ennek örülök. Szerintem egy kicsit megfelelőbb öltözetre lenne szükséged. – Lehet, hogy igaza volt, mert most egy rózsaszín pizsama volt rajtam. Nem tudom, hogy került rám. Eddig szinte fel sem tűnt. Azt sem értem, hogy miért kellett rám? Hiszem nem is alszom. Ehhez biztos, hogy köze van Emmettnek. Ezért majd később megkapja a méltó büntetését. – Felhívom Alice-t. Biztosan szívesen segít majd neked, hogy kiismerd magad.

- Köszönöm.

- Szia Csajszi! Hallom megszomjaztál egy kicsit. Gyere menjünk át a másik szobába, ahonnan a gardrób is nyílik. – Mondta boldogan az izgága húgom. Furcsa volt kimondani. Majd biztos megszokom. Rászánhatok egy örökké valóságot. Mosolyogni kezdtem, majd elindultam a bizonyos másik szoba irányába...