2.Fejezet

2. Fejezet

(Bella szemszöge)

Amikor hazaértünk, a házban minden csillogott. Nem sokat beszélgettünk apámmal, csak az alapvető dolgokat…Felmentem a szobámba. Ugyanúgy állt, ahogy akkor amikor utoljára itt voltam. Semmi nem változott, szerintem apám be sem tette a lábát a szobámba.

Nem bántam. Szerettem ezt a szobát, nem sok időt töltöttem itt, de amikor itt voltam, és bármi baj volt, itt mindig el tudtam bújni a világ elől. Gyorsan kipakoltam, aztán lementem. Apám a meccset nézte, észre sem vette, hogy megyek. Ezt kihasználtam és neki álltam vacsorát készíteni. Ha apám látna biztosan nem engedné meg, hogy főzzek. Elővettem, ami a hűtőben volt és összedobtam egy kis vacsorát. Behívtam Charliet.

-Bella, minek főztél? Elmehettünk volna egy étterembe is, nem akarom, hogy már most túlterheld magad.

- Nyugi Apu! Nekem ez teljesen megfelel, és nem terhelem túl magam, otthon is én főztem, mert meg kell valljam Renée nem főz valami jól…

- Hát jó, akkor vacsorázzunk.

Hamar befejeztük, elmosogattam és felmentem a szobámba. Töltöttem pár percet a fürdőszobában, aztán elmentem aludni. Nagyon furcsa álmom volt. Egy fiú volt benne és én. Csak homályos képeket láttam, de nagyon tetszett a fiú. Megkérdezte, hogy elmegyek-e vele a bálra. Amikor válaszoltam volna felébredtem…Biztosan igent mondtam. Egy ilyen jóképű fiúnak nem lehet nemet mondani, de volt benne valami, olyan furcsa volt. Főleg a szeme.

Reggel  már izgatottan vártam, hogy indulhassak az iskolába. Na jó ezt még magammal sem tudom elhitetni. Nagyon félek az első naptól. Indulnom kell, jobban mondva indulnunk, mert apám visz be. Nekem nincsen kocsim, ezért apámmal kell mennem a szolgálati kocsival…

Amikor apám beparkolt mindenki izgatottan és boldogan integetett neki. Rám pedig már most mindenki furcsán nézett. Nem tudom, vajon azért , mert új vagyok, vagy mert egy rendőrrel jöttem iskolába, aki mellesleg az apám?! Rögtön odajött egy kedves fiú.

-Szia! Te vagy Bella ugye? Hallottunk rólad! Milyen órád lesz? Talán mehetnénk együtt.

-Szia! Igen, én vagyok. És te ki vagy? – nem hagyta, hogy végig mondjam.

-Persze! Ne haragudj! Mike vagyok!- MI? Ez valami vicc? Lehet, hogy megbolondultam, de nem szabad többet beszélnem ezzel a fiúval, Mikenak hívják azt a férfit aki megkeserítette az anyám életét. Tudom, csak névrokonok, de nekem mindig ő jut eszembe. Nem, nem lehet. Végre találkozok egy rendes fiúval, hát persze, hogy kifogom. Pont úgy hívják, mint azt az embert aki egy elvetemült, őrült és miatta ment el Anyám.

-Bocs mennem kell.- muszáj volt elmennem, egy darabig éreztem a tekintetét a hátamon, aztán eltűntem a tömegben.

Csengetnek. Be kell mennem a terembe, remélem nem lesz a közelemben ez a Mike. Hol van már megint az órarendem? Angol, lesz. Szuper.

Pont volt még egy szabad hely. Kedvesnek tűnik a lány, aki ott ül.

-Szia! Bella vagyok, az új diák! Leülhetek?

-Szia! Én Melissa vagyok. Persze, ülj csak. Megleszünk majd ketten. –én is remélem.

Angolon párban kellett dolgoznunk, így közben tudtunk beszélgetni a padtársammal.

-Hogy tetszik Forks? – kérdezte, kissé bátortalanul.

- Megvagyok vele, majd csak meg szokom. Ismersz itt egy Mike nevű fiút?- csak most jutott eszembe, hogy nagyon furcsa volt. A nevével voltam elfoglalva, de a szeme, annyira más volt és a viselkedése, olyan védekező, mintha nem is tudom. És olyan gyors volt. Melissa biztosan tud valamit róla.

-Értem. Mike? Ő eléggé magának való. Vannak barátai, de egy kicsit furcsa, La Pushban él. Egy tengerparton, sokszor kihagy 1-2 napot a suliból. Főleg amióta, áhh erről nem beszélünk… Sajnálom nem mondhatok mást.

-Melissa…-ekkor szakított meg Mr.Joan.

-Swan kisasszony, remélem a feladat is ilyen jól megy, mint a beszélgetés.

-Elnézést tanár úr.- nem tudtam többet kérdezni Melissától, mert végig minket nézett a tanár.

Vége az órának.

-Ha van kedved ebédelhetnél velünk. – mondta Melissa.

-Persze, köszi. – örültem, hogy máris találtam egy barátot, legalábbis nagyon kedvesnek tűnik.

-Ez természetes. Akkor ebédnél találkozunk.

-Oké.

Eltelt még három unalmas óra, találkoztam pár rendes diákkal. A tanárok is elég tűrhetőek. Kíváncsi vagyok mi lesz ebédnél, itt minden annyira más, és új. Furcsán érzem magam, biztos csak az „első nap varázsa” miatt. Ebédnél nem volt semmi érdekes, Melissa bemutatott mindenkinek. Jó társaságba kerültem. Charlie biztosan örülni fog majd. A nap többi részében semmi érdekes nem volt, úgy látszik itt nem kapják úgy fel az új diákokat, mint a régi sulimban. Még szerencse, soha nem szerettem a figyelem középpontjában állni. Teljesen megfelel nekem így is, megismertem pár embert, akivel remélhetőleg hosszú és erős barátságokat fogok kötni, persze előbb meg kell ismernünk egymást. Még mindig Mike aggaszt…Annyira furcsa, teljesen más, mint a többiek, mintha valami állati ösztöne lenne.

Charlie jött értem délután, megint megnéztek egy páran. Gyorsan megcsináltam a házim, az otthoni munkákat, és felhívtam Melissát , muszály beszélnem vele, tudnom kell mi van Mikekal.

-Helló Meli, itt Bella! Beszélnünk kell. Tudnánk találkozni?

- Szia! Meglepődtem amikor hívtál. Hát persze.

- Jó, akkor találkozzunk „ Celeste parkjában” 15perc múlva.

- Oké. Szia!

-Szia! És köszönöm, hogy ilyen hamar tudsz jönni.

Gyalog kell mennem mert Charlie nincs itthon. Félek, megijedne, ha eltűnök ezért hagytam neki , egy levelet:

„Szia Apu! Ne aggódj nincs semmi baj, nem tűntem, el csak egy barátnőmmel találkozok, Melissának hívják, biztosan ismered. Majd jövök. Puszi: Bella”

Melissa már a parkban várt. Azt hiszem jobb lesz ha rögtön rátérek a lényegre, nem kertelek.

-Szia! Na mi volt olyan fontos? –kérdezte.

-Szia! Kérlek mond el mit tudsz Mikeól! Nekem nagyon fontos! Tudod , anyám elhagyott, egy Mike nevű férfi miatt ment el aki megkeserítette az életünket, félt tőle és nyugalomra vágyott. Ezért hagyott el. Anyámnak már megbocsátottam, de neki nem tudok. Nem hiszem, hogy összefüggésben van, de ahogy ránézek Mikera ez a férfi jut eszembe. És ráadásnak még a szeme sem áll jól. A szó szoros értelmében.

-Figyelj Bella. Én erről az egészről nem tudhatnák. Jobban mondva nem is tudok, mert ez csak az én feltételezésem. Nekem is feltűnt Mike viselkedése, a szeme, és még sok hasonló. A nagyapám mesélt nekem a quileutekről. Ne, ilyedj meg Bella. Ez csak egy történet. A quileute törzsről. Valamilyen elváltozás miatt, vérfarkasok lettek. - MI? Ne, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy hihet ebben? – Gondolom most azt kérdezed, hogy hihetek ebben. Magam sem tudom, csak el hiszem. Nem rosszak a gondolataid, anyáddal kapcsolatban. Tudok ők egyedül álló anyákra éheznek. Ránk nem veszélyesek. Nem esznek embereket, sem állatokat, ugyanúgy táplálkoznak és viselkednek(az emberek közelében), mint mi, csak éppen sokkal többet esznek. Nem bántják a nőket. Csak elcsábítják őket és fogságban tartják. Nem tűrik el ha elhagyják őket. Gondolom anyád ezt tette. Sajnálom, de valószínű, hogy egy Mikeról van szó, ők nem öregednek. Ha elvitte anyádat akkor nem fogja elengedni. – sírni kezdtem, és megöleltem Melissát, tudtam, hogy ő igaz barátnőm, és számíthatok rá. Ő csak azt hajtogatta, hogy sajnálja.

- Nem te tehetsz róla. Te csak válaszoltál a kérdésemre. Köszönöm. Beszélnem kell vele.

-Nem! Jobb, ha távol maradsz tőle. Nem kaphatod vissza anyádat. Ő jól érzi ott magát. Mindent megadnak neki csak, hogy ne hagyja el őket. Nincs egyedül, sok nőt elraboltak, ugyanilyen körülményekkel.

-De…

-Nincs de. Bella értsd meg nem tehetsz semmit. Tudom, hogy nehéz, de nem lehet. Kérlek ne tedd.

- Köszönöm Melissa. Te egy igaz barát vagy!

-Ez csak természetes.

Ezt fel kell dolgoznom, anyámat elrabolta egy nőimádó, őrült vérfarkas. Oké. Nekem ez sok. De Melinek igaza van. Nem tehetek semmit, és ez a legrosszabb.

-Megleszel Bells?

-Hát persze. Köszönöm.

- Tényleg nincs mit. Nekem mennem kell. Pihenj le. Szia Bella.

- Rendben. Szia!

Otthon már várt Charlie.

-Mit csináltál? Hol voltál eddig?

-Bocsi apu. Elbeszélgettük az időt.

- Örülök, hogy már is találtál barátokat.

- Még van egy kis házim. Felmegyek.

Befejeztem a leckém, lezuhanyoztam és elmentem aludni.